Egy ismerősömmel beszélgettem, aki "szemnatikailag" nem tartja megfelelőnek a TERHES szót, helyette használjuk az ÁLLAPOTOS-t... Hát oké...

Terhesség nagyon szép dolog! Imádtam állapotosnak lenni… ilyen és ehhez hasonló dolgokat mondanak a kismamák, amikor várják/megszületett a várva várt baba. Oké, akkor elmesélem, hogy mi van a pink cukormáz alatt.

Az első, amikor megtudod, hogy babád lesz, mindenki örül, (jóesetben) az Apuka kiugrik a bőréből, keresi, hogy miben tehet a kedvedre, imád… az elsőnél. A másodiknál/többediknél is imád, de már kezd gondolkodni azon, hogy vajon melyiknek kell majd megmagyarázni, hogy a nagyobbik orvosira megy, ő/ők meg szakmunkásképzőbe, mert addigra elfogy a pénz a menő sulira. Anyukád megőrül a tudattól, hogy unoka lesz, imádja a gondolatot, anyósék szintúgy. Hurrá, hurrá, mindenki örül… vagy mégsem. Felmerül a gondolat, vajon a főnököd mit fog szólni hozzá? Mindenki tudja, jókor jött terhesség nincsen a világon! Mármint HR szinten. A Főnököd gratulál, de a lelked legmélyén tudod, hogy megöli a düh, hogy pont Te, pont most…aztán te is elkezdesz agyalni, hogy jön majd helyetted egy jobb, egy szebb, akit, amikor jelzed, hogy vissza szeretnél menni dolgozni, sajnálják majd kirúgni. Vagy nem vesznek fel helyetted senkit, és a következő két évben megszakad a közvetlen melletted dolgozó, aki pont ennyi ideig fog a pokolba kívánni, mert gyereket mertél magadnak csináltatni…

Oké, túl vagy a családon, a főnökön, és nyugodt néhány hét jön, még nem látszik, de már megvan az esélye, hogy megtapadt a nyamvadt kis méhfaladon, lehetőleg még jól is, elkezd fejlődni, reméled, hogy nem éppen abban a pillanatban nő ki a hatodik ujja, meg a szívbillentyűje is a kellő helyen kezd el fejlődni. Szerencsére nekem nem volt a hányós rész (mindkettőnél megúsztam), de még azt is képzeld hozzá az egészhez. Jön az orvos-téma: kit válasszak? Azt, aki eddig volt? Már én is nála születtem, sőt, Anyám is, meg még az idén hetven éves nagynénim is, remélem nem hal meg addigra, mire eljön az én időm (a szülés ideje). Válasszak fiatalt? Mi van, ha gőze nincs a női nemi szervről, mi van, ha csak a tankönyvben látott nőt, vagy ami még rosszabb, csak ismer olyat, aki már látott képregényben szülést… kit válasszak? Ez az egyik legintimebb dolog: a Férjét, a Kozmetikusát és a Nőgyógyászát nem váltogatja minden héten az emberlánya… jobb esetben! A nagybetűs megnevezés NEM véletlen!

Megvan a dokid, úgy bízol benne, mint még senkiben, és elkezdi ajánlgatni a frankó kis választható vizsgálatokat, és a harmadiknál rá kell jönnöd, itt senki nem vizsgál 30.000 Ft alatt! De elmész, elvégre a gyereked egészsége múlik rajta! De persze senki sem vállal felelősséget, aláírod a papírt, hogy ha félrenézi, és véletlen mégis beteg a gyereked… ez van, benne van a pakliban. De persze, én is végigmentem az összes milliárdos vizsgálaton! Elmész a védőnőhöz, aki kilenc hónapon keresztül fog szétmacerálni a súlyod miatt, állandóan papírlapra pisilsz neki, zsibbasztja majd az agyadat a kötelező szoptatással (mert Magyarországon mostanság Te vagy a legszörnyűbb nő, ha nem szoptatod a gyereket 4 éves koráig), meg megkérdezi minden alkalommal, hogy van-e kérdés. A válasz egyszerű: nincs. Miért lenne? Ha első a gyerek, akkor persze van ezerhatszáznegyvennyolc kérdés, de sosem akkor, amikor havi egyszer húsz percet találkozol a védőnővel, ha második (és a második alatt értsd második vagy sokadik), akkor meg nincs, mert az előző gyerekeddel kapcsolatos dolgok úgyis beleégtek az agyadba.

Jó kislány vagy, melózol ezerrel, amíg csak lehet (én mindkettőnél a harminchatodik hétig dolgoztam), elvégre köztudott, hogy ha megszületik, az állam nem honorál annyira, mint a kampánybeszédekben hangsúlyozzák, illetve a gyes-gyed kérdése mindig csak a választási szezonban téma. Szóval melózol, köll a pénz, de azok a rohadt vizsgálatok mind délelőtt vannak, amire el kell kuncsorogni magadat a munkahelyedről, amit persze mosolyogva ugyan, de senki sem néz jó szemmel (mondjuk nekem ebben szerencsém volt, a főnököm is korrekt, kisgyermekes anyuka, a dokim is korán kelő). Két választásod van, vagy mész az SZTK-ba, és ülsz két-három órán át a koszos, WC nélküli váróban (illetve WC van, de vagy be van zárva, vagy amikor meglátod, azt kívánod, bár be lett volna zárva), és futószalagon méhszájat vizsgálnak, beírják a bűvös kiskönyvbe, mehetsz, aszt jónapot! Személytelen, és… hmmm… a lányom születéséig a város összes dokija látta az alsó tájékomat, mert mindig más volt ott, pedig mindig ugyanakkor mentem. Aztán a szülésnél kiderült, hogy még nem mindenki látta, egy újabb dokinál sikerült szülnöm… A másik választásod, hogy nagyon sok pénzért a saját dokid vizsgál. Ebben szerencsém volt, havi 7.000 Ft-ért mindig kaptam ultrahangot is! Éljen a hüvelyi UH! Amikor egy férfi óvszert vesz elő, normál esetben a szex jut mindenki eszébe, de a második gyermekem után a gumiról a szakszóval megnevezett intravaginális ultrahang ugrik be…

Lassan minden halad előre, már szépen látszik is rajtad, hogy valakivel legalább egyszer jó volt, a ruháidat is kinövöd, a lábad is elkezd dagadni, de még mindig fürge vagy, hiszen ez nem betegség. Állandóan standard kérdésekre kell válaszolnod: Mennyi idős? És ekkora a hasad? Tán ikereket vársz? Ja, hogy 23 kilót híztál? Mekkorára ígérik? Csak? Fiú vagy lány? Van választott dokid? És szülésznőd? Mennyi volt a cukrod?  … stb. (Ez az esküvő utáni „mikor jön a baba” betegség nagyban)

Apropó vércukor. Az én férjem egy egészen türelmes ember, de szerinte Guantanamoban várandós kismamákkal kínozzák a rabokat. Egy nagyipari (SZTK-s) vizsgálatra kísért el, a terheléses cukor vizsgálatra. Kórház, földszint, bunkó nővérke… ez az ismertetőjel. Egy csomó kismama várja, hogy megihassa a cukrozott vizet, és közben összeméregetik a pocakjukat, ki mekkora, kinek mije lesz, de nekem ez az első, nekem a hatodik, az előzőt is tíz éves koráig szoptattam, és zseni lett…stb. A kismamáknak szájmenésük van, az tuti, és csak egy téma létezik: a terhesség. És mindez kb. 3 órán át, mert többször vesznek le vért, és nem mehetsz el sétálni, ott kell végig ülnöd! Jah, ezt a szobát ne felejtsd el, ide még fogsz jönni! Néhány hónap múlva újból itt leszel, ha véletlen nappal jön rád a hoppáré, akkor itt vesznek majd fel az osztályra. Ha a vércukor teszt alatt találkoztam volna magammal, sírógörcsöt kaptam volna: azon a bizonyos napon folydogáló magzatvízzel jelentkeztem, a néninél, majd a folyosón hálóingben, és a lábamon csurgó magzatvízzel vártam a soromat. A férjemmel szanaszét röhögtük magunkat, valószínűleg láttuk magunkat kívülről: ott állt mellettem kabátban, és a lábamról törölgette nedves törlővel a vizet. A többiek tekintetében (kb. tíz kismama) meg láttam a kérdést megfogalmazódni: vajon ki ezek, menekültek? De gáz, meg gusztustalan, meg amúgy is… ez jellemzi az egészségügyünket: folyik a magzatvíz? Örüljön neki, még telik neki vízre, ki vele a folyosóra, lássa csak mindenki! … intimitás nuku!

Megszámoltam, összesen kilencszer vettek le vért, ahogy haladtunk előre, egyre rosszabb lett az eredmény, de a kutyát sem érdekelte, összehajtották, azt csókolom! Úgyhogy engem sem érdekelt, sőt, most sem izgat! Magyarra lefordítva: akkor meg minek? A vizsgálatok között a kedvencem (és tényleg a kedvencem) a két kötelező hasi ultrahang, amikor ketten elvonultok a dokival egy romantikusan besötétített szobába, és megnézheted, hogy miből mennyi van a kisembernek, aki most még teljesen a Tied!

Névválasztás: nehéz ügy! Először is, mikor kezdd el, hogy ne nézzenek totál hülyének, hogy már ezen gondolkodsz. Én, amikor fiatalabb voltam, két névbe voltam belebolondulva, a Levente és a Máté. Sőt! Akár Leventemáté, vagy Mátélevente, így egyben. De nem lehetett ez a neve a Fiamnak, hiszen annyi van belőle, nem akartam, hogy az enyém is az legyen, főleg, hogy nem egy ritka vezetéknévvel rendelkező család vagyunk. A Férjem is előállt egy csomó névvel, ami nekem nem tetszett, és én is, ami neki nem tetszett, végül rájöttünk, hogy nem tetszenek a fiú nevek, annyi nevet vétóztunk meg egymásnak, komolyan elgondolkodtunk a Vétó néven… A lány szerintem egyszerűbb volt. De a kedvencem az, amikor a családtagok közül az egyik felének tök mindegy, hogy milyen nevet mondasz, rávágja, hogy szép név, a másik pedig csak fintorog, akármit találtok ki. Egy a lényeg! Nem szabad, hogy bárki befolyásoljon, ez a Ti kettőtök privát dolga, ha Neked a Rodrigó teszik, hát hajrá! A többiek meg majd megszokják! De azért nem Rodrigó lesz, ugye? …

Az utolsó napok egyszerűen iszonyúak, főleg a másodiknál: mi lesz, ha éjjel indul be, mit csinálok a nagyobbal, vajon a Férjem be tud jönni velem, vagy egyedül kell szenvednem? Nehéz menni, de muszáj, mindent felfalnál, de közben már semmit sem kívánsz. Fura kettősségek voltak bennem a dologgal kapcsolatban! És mi lesz a család többi tagjával, míg a kórházban leszek? Blablabla… és hidd el, nem vagyok kényeskedő, szeretek (és bírok) pörögni, de most még vissza is fogtam magam, és egy csomó apróságot kihagytam! Lehet, hogy ez most picit kisarkítottnak tűnik, de majd, ha ezt az utat végigjárod, pipáld a listán, ami Veled is megtörténik! Remélem ezeken mindenki átesik, és csak kamuzza, hogy mekkora élvezet az egész! Ha nem, akkor én vagyok totál nyomott! Nem akarlak elkeseríteni, nem könnyű kilenc hónap (nem véletlen a terhesség elnevezés), de végül is megéri: nekünk mind a két gyerek tök jó fej! De tényleg! Meg mi is jobb fejek lettünk tőlük…